U14, U15: Villanyfényes találkozók Lábatlan ellen

Készült: 2014. november 05

Futball Centrum első esti, villanyfényes mérkőzéseire került sor november 05-én, szerdán. A hatodik fordulóból elhalasztott mérkőzések pótlására került sor. U14-es csapatunk sajnos későn hajrázott, így 3:2-es vereséget szenvedett, míg az U15-ös csapat két gólos hátrányból fordított a második félidőben, és 4:2-re nyerni tudott.

U14: A tökéletes minőségű pályán került sor a világításunk főpróbájára. Ez tökéletesen sikerült, hisz szinte nappali világosságot árasztottak a reflektorok. Első félidőben egy elkerülhető gólnak köszönhetően hátrányba kerültünk. Fordulás után is visszafogottan, enerváltan játszottunk, aminek következményeként újabb két gólt szerzett ellenfelünk. Ezután azonban szinte "varázsütésre" megváltozott a játék képe, végig a lábatlani térfélen folyt a játék. Először Molnár Bence húsz méterről leadott lövése vágódott a felső léc alá. Majd öt perc múlva Klátyik Gergő jobb oldalról lőtte el a labdát a kimozduló kapus mellett. Mindent egy lapra feltéve támadott csapatunk, de a kapufa megmentette ellenfelünket, mivel egy jól eltalált lövés a lécről kifelé vágódott, és nem a hálóba. Így maradt a 3:2-es vendég siker.

A mérkőzés jegyzőkönyve>>

    

 

U15: Jó iramú mérkőzésen egy védekező csapattal találkoztunk, akik egy jól eltalált szabadrúgással és egy kiugratás után két gólos előnnyel mentek a szünetre. Csapatunk végig kezdeményezően játszott, az első félidőben még hiányzott a ritmus, az ötlet, viszont parádés második félidőt produkálva nyertük meg a mérkőzést. Olyan tempóban játszott csapatunk, hogy ellenfelünk alig tudott kijönni saját félpályájáról, így a kilátogató szép számú közönség is egy színvonalas összecsapást látott a villanyfényes mérkőzésen. Ezzel a győzelemmel csapatunk feljött a tabella második helyére. Szombaton a két éllovas csapat rangadójára kerül sor Tokod-üveggyárban.

A mérkőzés jegyzőkönyve>>

 

 

FC Esztergom Partnerei

    

 

 

 

 

 

 

Az oldal használatához ajánljuk a legfrissebb böngésző verziók használatát.
Legjobb megjelenés: Chrome | Firefox | Opera | Safari | Internet Explorer 11
Az oldal támogatja a Mobil eszközökön való megjelenést.