Felnőtt, U19: Kecskéd csapatai ellen mérkőztünk

Készült: 2014. október 06

Vasárnap délben a Kecskéd gárdáját fogadták csapataink aktuális bajnoki mérkőzésén.

 

U19: nyögvenyelős győzelem a Kecskéd ellen
  A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, sőt, az első negyedóra végén Neukunft révén előnyhöz is jutottak. Sokáig csak kerestük önmagunkat, az első játékrész végére azonban sikerült rátalálnunk a helyes útra és ez helyzetekben is megmutatkozott. Szalai góljával a 42. percben végül az egyenlítés is összejött.


A második játékrészben sokáig eredménytelenül küzdött a két csapat, helyzetek ugyan adódtak, de kihasználatlan maradt mind. Végül mi jöttünk ki jobban a mérkőzésből. Sárik 80. percben elért tizenegyesgóljával a három pontot sikerült itthon tartanunk.


 

Felnőtt csapat: kétgólos vereség a listavezető ellen

Felnőtt csapatunk vasárnap délután a bajnoki listavezető Kecskéd gárdáját fogadta a Vasas-pályán. Az első negyedórában próbált fogást találni ellenfelén mindkét gárda, inkább a küzdelem ...dominált, mint a folyamatos játék. A vendégek előtt összesen egy helyzet adódott, előttünk viszont több is. Előbb Kiss B., átadását lőtte gyengén kapura Karcagi, majd pár perccel később Heller ziccere után szállt kapu mellé a labda...

Fordulás után is nagy küzdelem folyt a pályán, lüktetővé vált a játék, igaz, a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben. Egészen a 64. percig kellett várni az első gólra. Ekkor egy oldalról elvégzett szabadrúgásba nyúlt bele rosszul Krammer, a lábáról felpattanó labda a kapunkba hullott. Bő tíz perccel később megduplázta előnyét a listavezető. Egy indítás után a kilépő vendégtámadót kaszálta el Besey a tizenhatoson belül. A jogosan megítélt büntetőt Pető értékesítette. A mérkőzés utolsó negyedórájában sajnos nem maradt bennünk annyi, hogy valamelyest felzárkózzunk, így nem változott már az eredmény. Ma egy, a múlt hetinél gyengébb teljesítménnyel végül kétgólos vereséget szenvedtünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

FC Esztergom Partnerei

    

 

 

 

 

 

 

Az oldal használatához ajánljuk a legfrissebb böngésző verziók használatát.
Legjobb megjelenés: Chrome | Firefox | Opera | Safari | Internet Explorer 11
Az oldal támogatja a Mobil eszközökön való megjelenést.